Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#isteni részecske

MTI Világ

Űrközpontot neveznek el az isteni részecske atyjáról

Az isteni részecske atyjának tekintett Peter Higgsről, az Edinburghi Egyetem tudósáról nevezik el az új, 11 millió fontból, azaz négymilliárd forintból felépülő űrtechnológiai központot Nagy-Britanniában.

MTI Világ

Egyre valószínűbb, hogy az isteni részecskét találták meg

Újabb elemzéseik után csütörtökön Genfben tett bejelentésük szerint egyre biztosabbak az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN tudósai abban, hogy a tavaly felfedezett rejtélyes szubatomi részecske valóban a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon.

MTI Shake

Borús jövő vár a világegyetemre: egyszerűen el fog tűnni

Az "isteni" részecskével, a Higgs-bozonnal kapcsolatos eddigi számítások borús jövőt festenek a világegyetem számára - fejtette ki Joseph Lykken amerikai elméleti fizikus, a nagy energiájú részecskefizikára szakosodott Fermilab kutatója.

MTI Shake

Nem is annyira izgalmas az új isteni részecske

Az új elementáris részecske, amelynek felfedezését ez év júliusában jelentették be az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) fizikusai, úgy viselkedik, mint az "isteni" részecskeként emlegetett Higgs-bozon, ám tulajdonságai kevésbé "egzotikusak", mint várták - hangzott el Kiotóban egy hadronfizikai szimpóziumon.

MTI Shake

Nagyon valószínű, hogy létezik az "isteni részecske"

A többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon, az "isteni" részecske létére utaló eddigi legerősebb bizonyítékokat találták a tavaly szeptemberben leállított Tevatron-gyorsítón végzett ütköztetések "hulladékában" – jelentették be hétfőn a nagyenergiájú részecskefizikára szakosodott amerikai Fermilab kutatói.

MTI Tech

Vannak jelek az isteni részecske létezésére

Találtak jelzéseket a isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozon létezésére az Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) tudósai a nagy hadronütköztető (LHC) nyalábütköztetéseinek adatait vizsgálva, ám csak jövőre áll rendelkezésre elegendő adat, amely egyértelműen bizonyítja vagy kizárja a létezését - jelentették be kedden a Svájcban működő kutatóközpont szakemberei.

MTI Tech

Kedden megmutathatja magát az isteni részecske

Az Európai Részecskefizikai Laboratórium, a CERN tudósai szerint lehetséges, hogy a jövő héten megpillanthatják az "isteni részecske" néven emlegetett, egyelőre még csak hipotézisekben létező Higgs-bozont.

MTI Tech

Idén már nem keresik tovább az isteni részecskét

Száznyolcvan napos működés és négyszáz trillió proton-proton ütköztetés után az év hátralevő részére felfüggesztik az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet nagy hadronütköztetőjében az "isteni" részecske, azaz a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon keresését.

MTI Tech

Magyarok kutatják az antiprotont, "felhőkkel" kísérleteznek a CERN-ben

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nemcsak az elmúlt napokban a Higgs-bozon, az isteni részecske utáni nyomozással foglalkozik. Többek között antianyagot ejtenek csapdába, a felhők képződését kutatják, hogy segítsék az éghajlatváltozás elleni küzdelmet. Az antiprotonokkal kapcsolatban magyar és japán részvétellel születtek például új eredmények.

Minden lengyel férfit kiképeznének egy esetleges   „háborús helyzetre”

Minden lengyel férfit kiképeznének egy esetleges „háborús helyzetre”

Gázellátásról és partnerségről tárgyalt Vuciccsal Putyin, aki szolidáris Milorad Dodikkal

Gázellátásról és partnerségről tárgyalt Vuciccsal Putyin, aki szolidáris Milorad Dodikkal

Nagy Márton elmondta, mely termékeknél várják el az önkéntes árcsökkentést az áruházláncoktól

Nagy Márton elmondta, mely termékeknél várják el az önkéntes árcsökkentést az áruházláncoktól

Törölték Várkonyi Andrea régebbi cégét

Törölték Várkonyi Andrea régebbi cégét

Mégsem fideszezett Majka az Aréna-koncertjén

Mégsem fideszezett Majka az Aréna-koncertjén

Ha tudja, hogy mi a mentális könyvelés vagy a hedonikus adaptáció, kevesebbet fog költeni

Ha tudja, hogy mi a mentális könyvelés vagy a hedonikus adaptáció, kevesebbet fog költeni

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

Trump bejelentette: nagyszabású szankciókat és vámokat fontolgat Oroszországgal szemben

Trump bejelentette: nagyszabású szankciókat és vámokat fontolgat Oroszországgal szemben

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

A címlapról ajánljuk